Kéktúrázunk
|
18. Nógrád-Becske Ezt a szakasz egy kicsit mostohán kezeltük eddig - valamiért mindig kimaradt...de most pótoltuk! 2019. augusztus 8.-án elindultunk Nógrádra már kora reggel, hogy 7 óra körül már onnan indulhassunk, hisz hosszú és nehéz szakasz várt ránk. A nógrádi pecsétünk már megvolt, így el is indulhattunk rögtön a Kéken. Aznapra nem jósolt esőt a meteorológia, mégis csúnya szürke fellegek fogadtak minket, így nem nagy kedvvel indultunk neki (még élénken élt bennünk a két héttel ezelőtti villámlással tarkított utunk). Az első utunk a Nagy-Kő hegyre vezetett - közben folyton az eget kutattam, hogy mikor kezd el szakadni és imádkoztam, hogy legalább a Lokó-pihenőig jussunk el! A Lokó-pihenőről nagyon szép a kilátás és egy igazán klassz kis esőbeálló fogadott - a pecsét is védett helyen volt.
Mivel nagyon fújt a szél és erősen hajladoztak a fák, inkább úgy döntöttünk, lesz, ami lesz - mi továbbmegyünk. A szél már kevésbé érződött Magyarkút felé haladva, ráadásul a lejtőkön elég jól lehetett tempózni-a vihar elől menekülve szép időt futottunk
Szürke fellegek mindenfele - de szerencsére eső sehol, így irány Szendehely! Sokat nem időztünk itt, pecsételtünk és már mentünk is tovább. Következett a Katalinpusztai Kirándulóközpont - itt is lehetne pecsételni, de mivel mi korábban már megtettük, ezért kicsit szétnéztünk és leültünk tízóraizni
Itt már kicsit csepergett, ezért nagyon erősen tanakodtunk, hogy nekivágjunk-e a Naszálynak vagy várjunk még...de sajnos Ősagárdról a busz 16:44-kor indult és mi mindenképp szerettük volna elérni! Nekivágtunk a hátralevő 15 kilométernek...Persze mindenképp szerettünk volna tiszteletünket tenni Rockenbauer Pál kopjafájához, így elindultunk a piros sáv jelzésen és kb. 500 méter után már fejet hajthattunk. Visszatértünk a Kékre és folytattuk utunkat a nagy hegyre...
Amit tudni kell erről a részről: a Naszály csúcsa közel 7 kilométerre van a Kirándulóközponttól és folyamatosan emelkedik a szint. Az eleje -ameddig a Tanösvény tart, még viszonylag emberbarát, de utána már embert próbáló
Mivel szeretjük halmozni az élvezeteket és a kilométereket, ezért még a csúcsra törés előtt tettünk egy kis kitérőt a Látó-hegyi kilátóponthoz. Olyan panoráma tárult elénk, amit ritkán lehet látni - előttünk a Dunakanyar és tökéletes rálátás a közeli helyekre - mindezt 180 fokos kilátással! Ne hagyjátok ki, mert nagyon megéri ezt a pár száz méter plusz!
Miután kigyönyörködtük magunkat, irány vissza a csúcs. A végére még tartogat egy igazán cuki kis 'kiköpöm a tüdőmet de mindjárt' kaptatót és kész, már ott is állunk a geodéziai toronynál!
A toronyba nem igazán volt kedvünk felmászni - nem volt túl bizalomgerjesztő az a sok létra, szóval csak fényképeztünk és mentünk tovább. A lefelé vezető út már mennyivel barátságosabb volt! Szép panorámaút, védett növények és tücsökszó kísérte utunkat
Itt jöttünk rá, hogy még rengeteg időnk van, így kihasználtunk minden kis kilátópontot, hogy fényképeket készíthessünk - de egyszer azért csak leértünk. Ősagárdra érve még maradt egy óránk buszindulásig, így szétnéztünk a településen, majd betértünk a buszmegállóval szembeni kisboltba - felvásároltuk a fél boltot, és ittunk egy kávét - majd jól lakottan szuszogva vártuk meg a buszt.
Másnap 'Return of the Jedi', magyarosan Kékezők vissza Ősagárdra Ősagárdon szintén a kisboltban kezdtük egy reggeli kávéval és indultunk is tovább. Felsőpetényig sok látnivaló nincs, bár szépek a vadvirágok és elfogadható az út is.
Felsőpetényben a bezárt kocsma teraszánál pecsételtünk, majd irány Alsópetény! Erről az útról sincs túl sok emlékem, nem egy eseménydús hely
Az út elég hamar emelkedni kezd és a tűző napon szép lassan felkapaszkodunk a Romhányi hegyre. A kilátóponton körülnézünk, ahonnan belátjuk az alattunk elterülő Alsópetényt a hegyecskék-dombocskák közt.
Egy darabig vonatozva, majd ereszkedve érünk el a Romhányi pihenőhöz. Szépen felújított esőbeálló, padok és tűzrakóhely fogad minket - valamint egy óriási tábla, melyen a Kecske hegyi Prónay kilátót hirdetik fennhangon...
De hát mi arról jöttünk, hol a fenében volt az a kilátó?! Egy nyamvadt tábla se jelezte, hogy lenne bármerre is...Mivel a kilátó cirka 3,7 kilométerrel visszább lett volna (alig 100 méteres letérővel a Kékről!), így már nem fordultunk vissza, csak káromkodtunk egy cifrát...
Kedves 'táblaállítók'! Ha szabadna kérnem, akkor ugyan tegyetek már egy táblát a kilátóhoz levezető út elé is, hogy mi mezei tudatlan turisták ne essenek már pofára utólag...Köszönöm! Szóval kanyarodjunk vissza a pihenőhöz és folytassunk utunkat Romhányba. Már messziről látszik a települést uraló óriási kémény, mely hirdeti a hajdanvolt romhányi nagy kerámiagyártást - ebből mára szinte írmagja sem maradt...
A fránya idő itt is hajtott minket, így nem néztük meg a Romhányi csata emlékművét sem pedig a vadgesztenyét - csak pecsételés és irány Kétbodony.
Tűz a napmelegtől a beton, tikkadt szönykenyájak helyett mi, eszement turisták bandukolunk csak az aszfalton kocsik elől ugrálva...A Kétbodonyi tábla túl hamar feltűnik, rögtön 'be is botlunk' egy Rákóczi szoborba és már ujjongunk, hogy jé, csak ennyi volt az aszfalt? A fenéket...az egész falucska egy utcából áll és közel 3 kilométeren át kígyózik az út mentén...Még jó, hogy a falu szélén 'kurta kocsma' alias pecsételőhely bújik meg, ahova a szomjas vándor betérhet.
Mi is így tettünk! A hűvösben üldögélt két túrázó is, akikkel pecsételés közben szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy egyikőjük másodjára, a másik férfi pedig már harmadjára rója a Kéket! Minden tiszteletem az övék, mert ők még vérbeli, igazi túrázók! Mi, a kis GPS-es okostelefonnal elkényeztetett emberkék a kisméretű hátizsákunkkal elbújhatunk mellettük...Ők egy óriási málhát cipelve a hátukon járják a Kéket, sátort vernek, ahol szeretnének megállni; nem holmi Locus progival, hanem térképpel tájékozódnak és igazán lerí róluk a természet szeretete! Minden elismerésem az övék! Én sajna maradok továbbra is elkényelmesedett emberke, aki bizony nem veti meg a technikát (nélküle már lenne jó pár plusz kilométer, ha nem csipogna, mert néhol elég cseles a jelzés vagy épp 'hol volt, hol nem volt' ahova igazán kellene!) Pár perces beszélgetés után elköszönünk tőlük és nekivágunk az utolsó 10 kilométernek Becskéig.
Ahogy a túratársak fogalmaztak, "ingerszegény" rész következik - és milyen igazuk van! Nem történik semmi említésre méltó útközben - csak pár, útra dőlt fa; néhány helyen kisebb gazos rész, majd az egész szakasz egyetlen és kikerülhetetlen saras része - kb. 5 méteres az egész, de sikerült bekoszolni a cipőnket! A Becskére vezető út végét mostanában kaszálhatták, így a letaposott füvön-gazon keresztük poroszkálva, árnyékmentesen érünk utunk végére. Mivel a becskei pecsétünk is már megvolt, így tovább süttetve magunkat a napon és az aszfalton, elbattyogtunk a cirka 2 kilométerre levő Becske Alsó vasúti hely megállóig, majd vártunk a csodára és a vonatunkra
Vonat rendben megérkezett, ledobott minket Galgamácsán, ahol egy röpke vágtát lenyomtunk még a vasútállomástól a galgamácsai fatelepig, hogy elérjük a Pestre tartó buszt - de meglett! Hosszú szakasz volt, nem bővelkedett látnivalókban - de azért határozottan voltak szép részei! |
Magyarkúton egy kicsit le kell térni a Kékről, hogy pecsételjünk - a pecsét egy vendéglő kerítésén lógott. Szerettünk volna egy serkentő kávét inni, de sajnos csak 10 órakor nyitott - mi pedig buszhoz voltunk kötve, így kihagytuk. Közvetlen a pecsételő mellett található az Irma forrás is, de vizünk volt, így nem ittunk belőle. Ezen a részen erdészeti munkák folytak, így figyelnünk kellett a faszállító autókra is - de ők is figyeltek ránk! 
