Kéktúrázunk

5. Tapolca-Badacsonyt.

A tapolcai vasútállomásról kezdtük meg a túránkat elgémberedett végtagokkal egy röpke három órás vonatozás után Kelenföldről 2019. március 15-én. Miután sikeresen rájöttünk, hogy az előző este gondosan elkészített szendvicseinket a hűtőben hagytuk, kénytelenek voltunk egy kis Fornettis reggelivel pótolni  (még jó, hogy az ünnep ellenére nyitva volt - legalább nem haltunk éhen! :) Mivel mi már korábban pecsételtünk, így ezzel most nem töltöttük az időnket, hanem meg is kezdtük az utunkat. A tapocai Malom tó nagyon szép, tele halacskákkal:) A felújított vízimalom még most is termel energiát - bár a kerék nem forgott, amikor ott jártunk. A tó partján sétálva igazán pozitív hangulatba kerültünk és kissé le is lassultunk a sok fényképezés miatt.

Majd a szép kis tó után, Tapolcát elhagyva jött a feketeleves...Beton hátán beton...így tudnám jellemezni legjobban ezt a szakaszt a Szent-György hegyig. Állítólag az odavezető út nem annyira forgalmas, de mi nem győztünk megszámolni az oda-vissza elhaladó autókat...Hiába tárult elénk a hegy a maga csodás környezetével (látni lehetett a Gulácsot, a Csobáncot is!), mégsem tudtuk zavartalanul élvezni, mert folyton az elhaladó autókra kellett figyelni.

Kezdtünk megörülni, hogy hurrá - végre bekanyarodunk egy földútra...majd csalódottan nyugtáztuk, hogy ez bizony beton ismét...A szőlőskertek magasságáig kitartott ez az út, melyet végre pár lépcsőfok szakított meg - és máris az első pecsételőhelyen találtuk magunkat! Az ott sütögető társaság nagyon kedvesen invitált egy kis borozásra, de sajnos kénytelenek voltunk elutasítani, hisz hosszú út várt még ránk! Pecsételtünk a turistaház falán levő pecséttel és már indultunk is tovább a bazaltorgonák felé!

Már lentről is megkapó volt a látvány, de ahogy közeledtünk, még impozánsabbnak bizonyultak a kősípok! Persze a terep nem könnyű, hisz sziklákon kell át- és felmászni - de megéri! Milliónyi kép és videó után búcsút mondtunk a tájnak és folytattuk utunkat a Szent- György hegyen.

A hegyről lefele ereszkedve majdnem elhaladtunk a Mennyország mellett, de szerencsére még egy útszéli tábla időben visszatérített minket erre a klassz kis helyre! Olyan panoráma tárult elénk a teraszáról, amit órákig el tudnék nézegetni egy pohár borocskával a kezemben :) A panorámás kilátás mellett azért mindenképp megemlíteném, hogy szánjatok legalább fél órát vagy még többet erre a helyre, mert nagyon finom házi borokat, söröket, pálinkákat, sajtokat kóstolgathatsz vagy épp vásárolhatsz! Mi idő hiányában a vásárlás mellett döntöttünk, és kiválasztottunk egy fél literes palackozású megybort (amit épp most kortyolgatok a szöveg írása közben- mennyei! ) némi kis sajtocska mellett. A fél literes bor 2000 forintba került, de megéri ám! Nehéz volt otthagyni ezt a csodás látványt, de indulnunk kellett...mondanom sem kell, hogy a lilahagymás sajt gyorsfogyasztásúvá vált lefelé menet :) A hegyre még az útról vissza-vissza tekintgettünk és nem győztük számtalanszor elmondani, hogy milyen csodás helyen voltunk!

Még jó, hogy a látvánnyal feltöltekeztünk, mert ismét jött a beton és beton és beton...annyi különbséggel, hogy egy kerékpárúton haladtunk, így legalább nem kellett az autóktól tartanunk...Végre megérkezünk Szigligetre, ahol gondoltuk, majd kávézunk egy jót a Várkávézóban. Sajna mindez csak terv maradt, mert bankkártyával nem tudtunk fizetni, a nálunk levő készpénzt meg ugye elköltöttük a Mennyországban (na meg Pesten a reggelire...). Nem tudom, miért feltételezem mindig, hogy a mai világban már teljesen nyilvánvaló, hogy a turistalátványosságoknál lehet kártyával fizetni...de ez megint egy jó lecke volt, mert ugye a várban sem fogadták el a kártyát...Szóval maradt a 'készítsünk egy képet azért a várbejáratról' és mehettünk is lógó orral vissza...

Kissé bosszankodva mentünk lefelé, amikor rájöttünk, hogy nem is pecsételtünk...Szerencsére nem ez volt az egyetlen pecsételőhely - még jól is jártunk, mert betértünk a Szászi birtok által üzemeltetett borszaküzletbe (IN VINO VERITAS), amelynek ajtaján már messziről virított a VISA logó :) Reménykedtünk, hogy hátha kávé is kapható ...mázlink volt, mert ugyan nem árulták már kávét a Várkávézó megnyitása óta, de a kávégépet még nem vitték el - az eladó pedig volt olyan kedves, hogy beizzította nekünk a gépet! Végre-valahára kááááávéééééé :) Persze innen sem tudtunk csak úgy, 'üres kézzel' távozni, ha már lehetett kártyával fizetni, vettünk is egy üveg bort 'szuvenyírként'. 

Ismét aszfalt...már lassan kezdtünk hozzászokni...éééés megérkeztünk végre a Badacsonytördemic-Szigliget állomásra! Egy takaros kis épület, kellemesen meleg váróteremmel, ahol a pecsét is a helyén, a falon volt. Jól esett a kissé borongós időben megpihenni egy kicsit, így egy kicsit rendbe szedtünk a holminkat, elfogyasztottunk egy kis csokit. Az ötödik szakasz ugyan itt véget ér, de mi folytattuk utunkat, hisz a mai napra azért még beterveztünk jó pár kilométert...