Kéktúrázunk
|
19. Becske-Mátraverebély
2019. július 26.-án, pénteken elindultunk Budapestről a három naposra tervezett Cserhát-Mátra kéktúránkra. Újpest Városkaputól indult a buszunk 6:30-kor Galgamácsára, ahol némi várakozás után felszáltunk a Becske alsóra induló vonatra. Kicsit meglepődtünk, amikor befutott a vonat a 'vasútállomásra', hisz gyakorlatilag az egész úgy nézett ki, mintha egy buszmegálló lenne - de legalább a körülötte levő gazt lekaszálták :) Innen persze még vagy 2 km-t kellett a műúton gyalogolni, hogy elérjük a becskei pecsételőhelyet. A pecsétet rendben találtuk a boltban, a kosarak mellett és ha már ott voltunk, gyorsan bedobtunk egy kávét és egy jégkrémet - az olasz capuccino rettenetes volt, szóval válasszatok valami mást :)
Mivel Becske igazi látványossága a Megvilágosodás sztúpája, így letértünk a kékről, hogy megnézhessük. Kicsit pofára estünk, mert odaérve azt tapasztaltuk, hogy mindkét feljáratat egy szép nagy szalaggal lezárva...be kell valljam, hogy nagyon rosszul esett! Dög melegben direkt ezért letérünk a kékről, hogy utána csak egy távoli fotót készíthessünk...Csalódottan indultunk vissza...Közben összefutottunk egy helybelinek tűnő asszonnyal, akitől rákérdeztünk a lezárás okára. Mondta, hogy munkások betonoztak; de semmi gond, menjünk nyugodtan fel - ő is oda tart. Szóval kicsit áthágtuk a szabályokat és a szalagon átbújva mégis csak felmentünk. Nem bántuk meg! Nagyon szép a sztúpa is - sok mindent megtudtunk a történetével kapcsolatosan a hölgytől - mindössze 9 hét alatt építették fel! A kilátás is csodás volt - megértem, hogy miért ezt a helyet választották a buddhisták!
Mivel eléggé meleg volt, így megköszöntük a sok információt és a segítséget, majd továbbindultunk. A vízkészletünk kissé felmelegedett, ezért Szanda hegyen letértünk ismét a kékről a Páncélos forráshoz. Szerencsére iható és csordogált is a jó hideg víz belőle - igazán jól esett a nagy hőségben!
Utunkat folytattuk a Vár-hegyre, ahol ki nem hagytuk volna a Szanda várát - persze ez ismét letérőt jelentett, de szeretjük gyűjteni a kilométereket :) A Szanda vár 527 méter magasan áll, azaz csak állt, mert mára már csak egy kisebb rom maradt meg belőle. Jó kis meredek kaptató vezetett fel, de minden fáradtságot megért az a meseszép körpanoráma, ami elénk tárult! A déli meleg ellenére is közel fél órát töltöttünk el itt - millió fénykép és videó is készült a szendvicsünk elfogyasztása mellett :) Nehéz volt otthagyni ezt a látványt, de még alig mentünk pár kilométert a kéken - a legtöbb letérő volt.
Megérkeztünk a következő pecsételőhelyre, Szandaváraljára. A pecsét az információs táblán nagyon szép lenyomatot adott. Közben a párom apukája megkért minket, hogy ha arra járunk, ugorjunk már be a pizzériába. Adjuk át üdvözletünket a tulajdonosnak, aki régi jó barátja. Mivel gyakorlatilag a pecsételővel szemben volt, és egy kávé is jól esett volna - odabattyogtunk. A tulajdonos sajnálkozott, hogy ők jelenleg csak pizzakiszállítással foglalkoznak - az étterem kialakítása még folyamatban. Pizzát viszont nagyon szívesen készítenek nekünk, ha szeretnénk. Mivel éhesek nem voltunk (hisz előtte szendvicseztünk), ezért csak átadtuk az üzenetet. A tulajdonos nagyon megörült és gyorsan meginvitált minket egy kávéra, ha már így összefutottunk :) A kellemes hűvösben jól esett a kávét kortyolgatva beszélgetni. Szép lesz az étterem, ha megnyitnak - örülni fognak az erre járó túrázók!
Eléggé elszaladt az idő, így gyorsan megköszöntük a szíves vendéglátást és elindultunk Cserhátsurány felé. Terényben előtte még megálltunk egy jó kis házi szörpre az Edvi-Illés kávéházban - annyira jól esett, hogy egy hajtásra megittuk mind a három decit. Mivel nagyon finom volt, kértünk még egy pohárral - de ez is hasonló sorsra jutott :)
Persze így nem nagyon haladtunk, hogy hol letértünk, hol meg megálltunk kávézgatni, iszogatni, így ideje volt egy kicsit iparkodni. Azaz, csak szerettünk volna, de gyakorlatilag a kék járhatalan volt egy szakaszon Terény után, egy ágakból rakott 'hódvárszerű' gát állta el az utunkat. Nagyon nehezen lehetett kikerülni, de az utána következő rész is nagyon susványos volt - tele ágakkal, csalánnal és mindenféle szúrós gazzal! Aki nem mazohista, az nyugodtan maradjon a szép széles földúton, mert akkor kikerüli ezt a 'vendégmarasztaló' rettenetet. Cserhátsurány felé már egy kicsit felhős volt az ég, a távolban dörgött is, így a pecsételés után már iparkodtunk is tovább. Nógrádsipekig még hátra volt 9,2 km hegyen-völgyön át. Útközben elkapott minket egy kisebb zápor, ami a melegben nagyon jól esett :) Arra azonban nem gondoltunk, hogy az alig pár perces eső a szinte teljesen kiszáradt talajt olyan csúszossá teszi, hogy síelni lehetett rajta. Több kilónyi sárt szedett össze a cipőnk, mire elértük a településre tartó betonutat. Egy útszéli pocsolyában megpróbáltuk kissé szalonképesebbé tenni a túracipőinket, hogy legalább járni tudjunk bennük. :)
Megérkeztünk Nógrádsipekre, ahol persze a közelebbi pecsételőhely (Coop) már délután kettőkor bezárt (hétköznap!), így elindultunk a település másik felén levőhöz. A presszó természetesen nyitva volt és ha már ott voltunk, megálltunk egy alkoholmentes sörözésre is :)
De jól tettük! Alig, hogy elfoglaltuk a helyünket, leszakadt az ég - ömlött az eső, mintha dézsából öntötték volna! A gond ezzel csak az volt, hogy hátra volt még közel 12 km Hollókőig és még sötétedés előtt szerettünk volna odaérni. Amint úgy tűnt, hogy csendesedik, elindultunk.
Amint beértünk az erdőbe, újra elkezdett esni...Innentől jött a rémálom! Életem eddigi legrosszabb túraszakasza lett ez a 12 km...Nem elég, hogy szakadt az eső, de elkezdett villámlani és mennydörögni is! Persze, legalább a fák között voltunk, és nem mi voltunk a legmagasabb célpontjai a villámoknak, de azért így is félelmetes volt, amikor valahol a közelünkben csapott bele valamibe a villám! Nagyon szaporán szedtük a lábunkat, hogy minél előbb a szállásra érkezhessünk. Azt hittük, hogy ennél rosszabb már nem lehet - gyakorlatilag cuppogott a lábunk a cipőben (az én drága Goretexes cipőm sem bírta már el ezt a mennyiségú esőt), az esőkabátunkról folyt le a víz és már nagyon elegünk volt a túrából...de jött a feketeleves! A Remete hegyről lefelé jövet gyakorlatilag sípályává változott a hegyoldal...még bottal is csak gyökketővel tudtunk haladni. Lépésről-lépésre próbáltunk minden centit túlélni az erős szürkületben, de már látszott, hogy sötétedés előtt nem fogunk Hollókőre érni. Közben az utunkat állta még egy villanypásztornak látszó 'útlezárás', ami teljesen keresztben volt a kéken. Kikerülni sem lehetett, csak valahogy átlépni rajta. Valószínűleg csak egy kifeszített madzag volt, amit a túrabottal lenyomtunk, hogy átjussunk. Nagy nehezen átvergődtünk rajta... Már alig láttunk, amikor végre egy kis tisztáshoz értünk - hogy megörültünk neki! Az öröm azonban hamar átcsapott ürömbe, amikor megláttuk a legelésző tehéncsordát, akik a cikázó villámokkal mit sem törődve eszegették a füvet. Amúgy sem vagyok valami nagy barátságban ezekkel a jószágokkal, de amikor megláttam egy leszegett fejű bikát pont melletünk, akkor teljesen kétségbe estem! Gondoljatok bele - tök sötét, szakadó eső, villámok - ez a jószág meg ott áll és minket bámul meredten! Iszonyatos érzés volt, de akkor is tovább kellett menni - lesz ami lesz...Óriási szerencsénkre nem akart ránk támadni, hanem odébb állt...szinte megkönnyebbülésnek éreztem, hogy újra az erdőben lehetek - távol a tehenektől! Persze itt már annyira sötét volt, hogy elő kellett vennünk az egyetlen fejlámpát (még jó, hogy a páromat meggyőztem, hogy biztos, ami biztos, hozzunk egyet), ha látni akartuk az utat. Gyakorlatilag fától-fáig haladtunk, jelzésről jelzésre - egyszerre néztük a Locus navigációs térképet és a fákon levő jelzéseket - de volt, ahol eltévedtünk volna, ha nincs a program! Ha azt hiszed, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor tévedsz!
Pár esti képet és videót is készítettünk, majd elindultunk a szállásunk felé, a Mikula panzióba. Agyig sárosan, csapzottan, ázottan, büdösen caplattunk be a házba. A házigazda nagyon segítőkészen hozott egy vödör vizet egy szivaccsal, hogy legalább a cipőinket nagyjából rendbe tegyük. Már alig vártuk, hogy levehessük a vizes göncöket, lefürödhessünk és végre aludjunk egy jót! Mivel másnapra sem mondtak semmi mást, csak záport, zivatart, viharos esőt; így azzal feküdtünk le, hogy reggel újratervezés. Reggeli ébredéskor szomorúan nyugtáztuk, hogy az egész este szakadó eső reggelre sem állt el és sajnos a második napra tervezett Hollókő-Mátraverebély szakaszra is hasonló 'szépséges' időjárást jósol a béka...Fel kellett adnunk a tervünket, hisz az előző nap már megtapasztaltuk, milyen szuper is totál ázottan viharban túrázni, most nem szerettünk volna újra részesei lenni ennek. Maradt a B terv - hazamegyünk Pestre. Igen ám, de Hollókő nagyon vendégmarasztaló hely, busz csak délután négy órakor van Pestre... Szóval csomagol, marad...Amikor elállt az eső, elindultunk Hollókő felfedezésére HOLLÓKŐ
Szakaszos falunézegetésre rendezkedtünk be, ami azt jelentette, hogy ha nem esett, akkor gyorsan elindultunk és körbenéztünk.
A várba is egy esőmentes időszak alatt jutottunk fel. Maga a vár nekünk nagyon tetszett, teljesen arányban volt a belépő ára (900 Ft) a látnivalókkal. Több érdekes kiállítás, látványos kisfilm a várról és csodás kilátás várja az ide látogatókat! Kávézni már nem maradt időnk, mert mi más is történhetett volna, mint egy újabb eső
Hollókő egy igazán szép település - megérdemli, hogy a Világörökség részét képezze! Hangulatos az autentikus palóc házacskák között sétálgatni a macskaköves úton, be-betérni az itteni 'boltocskákba', múzeumokba! Hollókőn több tanösvény is van - az eső miatt mi a Kertekalja tanösvényt választottuk - nem bántuk meg. Szép kis séta a Hollókő patak mentén egy igényesen kialakított sétányon.
Ha Hollókőn jársz, akkor nem feltétlen csak a turistáknak fenntartott helyeket kell bejárni - érdemes egy kis kitérőt tenni a földutakra! Nagyon szép a kilátás ezekről a helyekről a várra és a környező hegyekre.
2019. augusztus 04.-én sikerült folytatnunk ezt a szakaszt, az előző heti zord időjárásnak köszönhetően. Nagyon nehéz volt megtervezni ezt a hátralevő 37 kilométert, mert nem akartunk sehol sem megszállni. A Hollókőn kifizetett 15000 forint!/ éj után már elment a kedvünk az ottalvásról. Logisztikailag viszont lehetetlen volt a teljesítés bármely irányból : Hollóköre 10.30-ra ér a pesti busz - így necces az utolsó verebélyi busz elérése. Fordítva meg Hollókön ragadunk, hisz négy óra után say goodbye busz :D Szerencsére egy kedves túratársunk a segítségünkre sietett (OKT fórum-Facebook), aki elvitt a pásztói buszhoz, így már 9 körül Hollókőn voltunk. Gyorsan el is indultunk, hisza pecsétünk már megvolt. Hollókőről Felsőtoldra vezetett az utunk először, egy szép szántón keresztül. Jelzés ugyan gyéren volt, de gyakorlatilag csak át kellett szelni a mezőt a sok körbála között. Az út egész járható volt, az idő pedig ragyogó. Épp csak érintettük Alsótold szélső házát, és már mehettünk is tovább. Itt egy kicsit megzavart egy kék jelzés, mely balra, egy szép széles útra mutatott - valójában pár méterrel korábban egy kis ösvényre kell befordulni, mely a kerítés mellett vezet. Az előző napi esőzéseknek köszönhetően az út kicsit sáros volt, de azért ezen a részen még járható. De jött a feketeleves : a lefelé vezető úton már szép kis dagonya alakult ki, nem győztük a cipőnket tisztítani. Gyakorlatilag innentől kezdve cuppogtunk végig...Átkeltünk a villanypásztorok mellett egy létrán, hogy szép napraforgók mellett sétálhassunk tovább - de sajnos itt is sár volt Bableves csárda: pecsételés és ha már ott vagyunk, akkor együnk-igyunk. Mivel a 10 kilométer alatt azért nagyon nem éheztünk meg, így egy gyümölcslevest választottunk, amit egy jó kis habos kávéval 'öblítettünk' le. Jó ötletnek bizonyul- a leves finom és tápláló volt, így vitaminokkal feltöltekezve vágtunk bele a Tepkére vezető kanyargós útnak. Szép lassan emelkedett a széles út, az eső ellenére is tökéletesen járható volt a kilátóig. A tepkei kilátóra igazán megéri felmászni, hisz nagyon szép panoráma tárul elénk a tetejéről -el is időztünk itt egy kicsit. Utunkat viszont folytatni kellett, így elindultunk lefelé, mert egy OKT tábla arra mutatott. Ez azonban nem a jó irány, mert az egy másik településre vezet, így felbaktattunk újra a kilátóhoz, hogy immár a helyes úton folytathassuk a túrát. <
|
Jött a Gyertyános - ami a szép neve ellenére egy nyomorult susnyást takar!!! Mindenféle tüskés vacakba felakadva csúszkáltunk a sárban, miközben alig fértünk el a nagy táskákkal az útra teljesen benyúló ágaktól és a burjánzó aljnövényzettől! Már lassan a határán voltam, hogy elég, kész - itt feladom - hívom az erdészeket, hogy mentsenek ki! 
Innentől már megkönnyebbülve baktattunk Hollókő utcáin az esti lámpafénynél és csodáltuk a hely szépségét! Valahogy mindkettőnknek az jutott eszébe, hogy Karácsonykor a hóban milyen varázslatos látványt nyújhatnak ezek a mesebeli kis palóc házikók...
A temető alatt a nyomós kútnál egy kicsit megtisztítottuk sáros cipőinket, feltöltöttük palackjainkat és irány a település. Felsőtoldon elhaladtunk a kis kápolna mellett, sétáltunk egyet a Petőfi utcán, majd egy kis betonon való gyaloglás után ráfordultunk a Bableves csárdához vezető földútra. A látvány csodálatos volt! Középen egy széles legelő, körülötte hegyek minden irányból - fenséges! Az út sem rossz, így elég jól haladunk.