Kéktúrázunk

Rám szakadék-Lukács árok

Ha már nem jött össze a Kéktúra a szakadó eső miatt, gondoltuk, Pestről azért kimozdulunk egy kicsit. Választásunk ismét Dobogókőre esett, hisz innen sok turistaút vezet. Két lehetőség között vaciláltunk: Prédikálószék vagy a Rám-szakadék. Mivel pontosan 30 éve jártam utoljára a Rám-szakadékban, így erre esett a választás. Sajnos arra nagyon is jól emlékeztem ennyi év távlatából is, hogy a szakadék csak az egyik irányból járható - mint kiderült, ez épp nem a Dobogókő felől levő rész...Sebaj, megyünk a sárga sávon a Lukács-árokban. A nagy része még a sok eső után is kényelmesen járható volt, kivéve a vége felé egy nagyobb szakaszt, ahol a nagy sár miatt elterelték az útvonalat egy feljebb levő ösvényre. Ez már messze nem olyan széles, mint az eredeti rész, de itt legalább nem kellett dagonyázni. A sárga sáv becsatlakozik a zöld sávba, ezen már indulhattunk is a Rám-szakadékba. Az eleje egyáltalán nem igényel erőfeszítést senkitől sem, kicsit a Remete szurdokhoz hasonlított. Ahogy egyre beljebb haladtunk, úgy lett egyre inkább vadregényes és embert próbáló. Az eső miatt a patak szépen megáradt, így többször is gázolhattunk benne, de nagyon élveztük! A Rám-szakadék most is ugyanolyan hatással volt rám, mint harminc éve! Igaz, akkor még láncokon kellett felhúzni magunkat - nem ilyen kényelmes korlátokon és létrákon...de persze így azért sokkal biztonságosabb! Hatalmas élmény volt a szakadékban sétálni - egyszerűen mesés a táj! Sajnos egyszer csak elkezdett dörögni - szerencsére már a kifele vezető lépcsőkön jártunk! Rövid tanakodás után a Párom úgy döntött, hogy ne a sárga sáv jelzésen menjünk vissza, hisz az olyan unalmas, ha kétszer ugyan arra megyünk - maradt a zöld négyzet (én nem lelkesedtem a változtatásért, hisz járt utat...), ami szerinte sokkal rövidebb és csak a végén van egy kaptató. Na ahogy azt Móricka elképzelte...jó nagy szívás lett a vége! Az eleje egy szélesebb ösvény, ami kényelmesen járható, de utána már kimutatta a foga fehérjét! Elkezdett ömleni az eső, villámlott, mennydörgött - nagyon durva és félelmetes volt! Persze a víz patakokban folyt a lábunk alatt és szép lassan emelkedett, kisebb kaptatókkal tarkítva. Az egyik meredekebb részen már egy botot is kénytelenek voltunk 'beszerezni', hogy fel tudjunk menni a nagyon csúszos meredek kaptatón. Körítésként kaptunk némi kis csalánt és egyéb buja aljnövényzetet...A ruhánkból az esőkabátok ellenére facsarni lehetett volna a vizet, a cipőnk cuppogósra ázott...és csak esett és esett...az istenért nem hagyta volna abba! Cikázó villámok közepette én már csak túl akartam élni, de még mindig sok volt hátra! Amint már majdnem felértünk, hálából elállt az eső . Gyönyörű látvány volt a felfelé szálló pára a környező hegyekből! Korábban már kiszidtam a Férjem belét is a választása miatt, de erre a látványra már minden nyűgömet elfeledtem! Megnéztük még a siketek és nagyothallók által felállított Mária szobrot és egy kicsit elidőztünk a padon a sok-sok táblát olvasgatva. Majd egy kis lépcsőzés után végre feljutottunk újra Dobogókőre! Jöhetett a jól megérdemelt halászlé! Sajnos a csurom vizes ruhák és cipők miatt nem sikerült átmelegednünk, így inkább kimentünk, hátha a napocska megkönyörül rajtunk - de neeeeem! Végre jött a busz és ázottan-csapzottan felszállhattunk rá - majd otthon, édes otthon!